HASZNÁLATI TANÁCSOK
•
Ha időközben áramszünet következik be, az áram visszatértekor a kijelző és a jelzőfények villogni fognak. A lassúfőző
minden beállítása elvész. Ennek következtében előfordulhat, hogy az étel nem fogyasztható biztonsággal. Ha nem
tudja, mennyi ideig tartott az áramkimaradás, javasoljuk, hogy dobja ki a főzőedényben lévő ételt.
•
A főzés befejeztével manuálisan is átállíthatja a készüléket a MELEGEN TART beállításra.
•
Hogy elkerülje az étel túl- vagy alulfőzését, mindig legalább a feléig, de maximum a háromnegyedéig töltse meg a
főzőedényt, és tartsa be a javasolt főzési időket.
•
Főzés közben mindig hagyja rajta az edényen a fedőt a javasolt ideig. A főzés első két órájában ne vegye le a fedőt,
hogy az edény belseje kellően felmelegedjen.
•
Mindig viseljen edényfogó kesztyűt, amikor hozzáér a fedőhöz vagy a kőedényhez. Vigyázat! A fedő levételekor a
készülékből gőz szabadulhat ki.
•
A főzés végén és tisztítás előtt húzza ki a készüléket a konnektorból.
•
A kivehető főzőedény és a fedő sütőben is használható. A főzőedény csak gáz-, villany- vagy indukciós tűzhelyen,
illetve grillégő alatt használható.
Mosogatógépben
Alkatrész
mosható
Fedő
Igen
Kivehető főzőedény
Nem*
*Javasoljuk, hogy a DuraCeramic
bevonat megóvása érdekében a kivehető főzőedényt csak kézzel, dörzsmentes
™
tisztítószerrel és ruhával mosogassa el.
FŐZÉSI TANÁCSOK ÉS TIPPEK
TÉSZTA ÉS RIZS:
•
A legjobb eredmény érdekében használjon hosszú szemű rizst, basmati rizst, vagy a recept által előírt fajtájú rizst.
Amennyiben a rizs a javasolt idő alatt nem fő meg teljesen, adjon hozzá újabb 1–1½ csésze folyadékot minden egyes
csészényi főzött rizsre számítva, és folytassa a főzést további 20–30 percig.
•
Tésztafőzés esetén a legjobb eredmény érdekében a főzési idő utolsó 30–60 percében tegye bele a tésztát a
Crockpot
lassúfőzőbe.
®
SZÁRAZBAB:
•
Száraz bab helyett teljesen megfőzött konzervbabot is használhat.
•
A teljesen főtt konzervbab tökéletes helyettesítője a szárazbabnak.
ZÖLDSÉGEK:
•
Sok zöldségfélének kifejezetten jót tesz a lassú főzés, mert így ki tudják adni igazi ízüket. A lassúfőzőben rendszerint
nem főnek úgy túl, mint esetleg a sütőben vagy a főzőlapon.
•
Amikor zöldséget és húst is tartalmazó recepteket készít, a zöldségeket a hús előtt tegye a lassúfőzőbe. A zöldségek
általában lassabban főnek meg a lassúfőzőben a húsnál, és jót tesz nekik, ha félig elfedi őket a főzőfolyadék.
•
A zöldségeket a főzőedény aljába tegye, hogy ezzel is elősegítse a főzési folyamatot.
TEJ:
•
Hosszú ideig tartó főzés során a tej, a tejszín és a tejföl szétesik. Ha lehetséges, ezeket csak a főzés utolsó 15–30
percében tegye bele az ételbe.
•
Tej helyett sűrített levesek is használhatók, és ezek hosszú időn át is főzhetők.
LEVESEK:
•
Egyes receptek nagy mennyiségű vizet/alaplevet írnak elő. Először a leves hozzávalóit tegye bele a lassúfőzőbe, majd
csak annyi vízzel/alaplével öntse fel, amennyi éppen ellepi a hozzávalókat. Ha hígabb levest szeretne, tálaláskor adjon
hozzá még folyadékot.
HÚSFÉLÉK:
•
A húsfélék előkészítésekor vágja le a zsíros részeket, törölje, vagy öblítse le alaposan, és papírtörlővel óvatosan
szárítsa fel a nedvességet.
CSC026X_21MLM1 (EU).indd 64-65
CSC026X_21MLM1 (EU).indd 64-65
Mikrohullámú sütőben
Sütőben használható
Tűzhelyen használható
használható
Igen
Nem
Igen
Nem
64
•
A hús előzetes pirítása lehetővé teszi, hogy a zsír már a lassú főzés előtt kisüljön a húsból, emellett az ízeket is
elmélyíti.
•
A húst úgy kell elhelyezni a kőedényben, hogy ne érjen hozzá a fedőhöz.
•
Kisebb vagy nagyobb hússzeletek esetén úgy változtassa a zöldségek vagy a burgonya mennyiségét, hogy a kőedény
mindig legalább félig, de maximum a háromnegyed részéig legyen tele.
•
A hús súlya és a javasolt főzési idők csak becslések; a főzési idő az adott szeletnagyság, húsfajta és csontszerkezet
függvényében változhat. A sovány húsok, mint például a csirkehús vagy a sertés vesepecsenye általában gyorsabban
megfőnek, mint a kötöttebb szövetű és zsírosabb húsok, például a marha- vagy sertéslapocka. A kicsontozott húsokkal
szemben a csontos húsok hosszabb főzési időt igényelnek.
•
Vágja a húst kisebb darabokra, ha előfőzött ételekkel, például babbal vagy gyümölccsel, vagy könnyű zöldségekkel,
például gombával, felkockázott hagymával, padlizsánnal vagy finomra vágott zöldségekkel együtt főzi. Így minden
hozzávaló egyszerre fő meg.
HAL:
•
A hal gyorsan megfő, ezért csak a főzési ciklus végén, a főzés utolsó 15–60 percében kell hozzáadni az ételhez.
FOLYADÉKOK:
•
Bár úgy tűnhet, hogy lassúfőzőhöz való receptek csak kis mennyiségű vizet tartalmaznak, a lassú főzési eljárás eltér
Igen
más főzési eljárásoktól abban, hogy a receptben szereplő vízmennyiség a főzési idő során majdnem megduplázódik.
Ezért, amikor átdolgoz egy hagyományos receptet a lassúfőzőben való elkészítéshez, főzés előtt csökkentse a
Igen
folyadékmennyiséget.
Tisztítás előtt MINDIG húzza ki a lassúfőzőt a konnektorból és hagyja lehűlni.
VIGYÁZAT! Se a melegítő alapegységet, se a kábelt vagy a csatlakozódugót ne merítse vízbe vagy más folyadékba.
Az üvegfedőt és a kivehető edényt meleg, mosószeres vízben mossa el. Ne használjon dörzsölő hatású tisztítószereket
vagy durva felületű szivacsot. Az ételmaradványok általában ruhával, szivaccsal vagy gumi spatulával is eltávolíthatóak.
Javasoljuk, hogy a DuraCeramic
tisztítószerrel és ruhával mosogassa el.
A melegítő alapegység külső felülete puha ruhával és meleg, mosószeres vízzel tisztítható. Törölje szárazra. Ne használjon
dörzsölő hatású tisztítóeszközöket.
Másfajta szervizt ne végezzen a készüléken.
FIGYELEM: A kézi tisztítást követően tárolás előtt hagyja a főzőedényt a levegőn megszáradni.
ÉRTÉKESÍTÉS UTÁNI ÉS CSEREALKATRÉSZEK
Ha a készülék nem működik, de még garanciális, küldje vissza kicserélésre a vásárlás helyére. Tájékoztatjuk, hogy
ehhez egy érvényes vásárlást igazoló bizonylatra lesz szükség. További támogatásért lépjen kapcsolatba ügyfélszolgálati
osztályunkkal az alábbi elérhetőségeken: Egyesült Királyság: 0800 028 7154 | Spanyolország: 0900 81 65 10 |
Franciaország: 0805 542 055. Minden más ország esetében hívja a +44 800 028 7154-es számot. A hívásra nemzetközi
A kiselejtezett elektromos termékeket nem szabad a háztartási hulladékkal együtt kidobni. Ezeket újra kell hasznosítani,
ha van rá lehetőség. Ha bővebb információt szeretne az újrahasznosítással és a hulladék elektromos és elektronikai
berendezésekről szóló (WEEE) direktívával kapcsolatban, írjon nekünk a
[email protected] címre.
TISZTÍTÁS
bevonat megóvása érdekében a kivehető főzőedényt csak kézzel, dörzsmentes
™
HULLADÉKBA HELYEZÉS
65
1/18/21 10:10
1/18/21 10:10